Dr. Sarkadi Károllyal, az Agfa képalkotó diagnosztikai megoldásait forgalmazó SW-IT Kft. ügyvezető igazgatójával idei átalakulásukról beszélgettünk.

 

Cégük július óta képviseli disztribútorként az Agfa Healthcare képalkotó diagnosztikai tevékenységét Magyarországon. Mennyire sikerült az átállás?

 

Az elmúlt fél évben sikerült az AGFA minden korábbi partnerével felvenni a kapcsolatot, és ügyfeleik döntő többségével mára már aktív a kapcsolatunk. Az új digitális eszközök értékesítésé már megalakulásunktól a mi feladatunk, mára a röntgenfilm felhasználók is már kizárólag rajtunk keresztül szerzik be az Agfa filmjeit. Elkezdtük a digitális eszközökre vonatkozó szervizszerződések átvételét, amelyek folyamatosan kerülnek át cégünkhöz. Ennek részeként január elsejétől az összes jelenlegi Agfa-s szervizmérnök is nálunk fog dolgozni. Így fél év kemény munka után az év végével lezárhatjuk a korábbi leányvállalatunknál meghirdetett szervezeti átalakítás reánk eső részét.

 

Mi az oka a váltásnak?

 

A magyar piac igényli a minél rugalmasabb és hatékonyabb megoldásokat. Korábban, a piaci fejlődés, a digitális rendszerek megjelenése időszakában hatékonyabbnak tűnt, hogy leányvállalat keretei között végezzük tevékenységünket, ugyanakkor a mai piaci környezet megkívánja a gyorsabb reagálást. A váltás következményei egyértelműen pozitívak, július óta működünk, de már öt sikeres tenderen vagyunk túl: egy egyetemen, három nagyobb kórházban és egy szakrendelőben voltunk eredményesek, és jelenleg is több ígéretes tenderen dolgozunk. Az elmúlt fél évben sikerült kialakítanunk egy olyan szolgáltatói hátteret, amelyben a hétfős stabil csapat mellett egy szélesebb partneri kör is rendelkezésünkre áll. Ezek között olyanok is szerepelnek, akik a csúcsteljesítési időszakokban és speciális feladatok esetén a rendelkezésünkre állnak, így a nagyobb projekteket is nagy biztonsággal tudjuk menedzselni. Időközben első ISO-auditunkat is eredményesen abszolváltuk és a cég jövőképének egyik elismerése, hogy felkértek az Orvostechnikai Szövetség, Képalkotó Diagnosztikai, Telemedikai és Információtechnológiai Szekciójába szekció vezető helyettesnek.

 

Milyen szerepet töltenek be a magyar piacon?

 

A képalkotó diagnosztikában a nagyokhoz képest kicsik, a kicsikhez képest nagyok vagyunk. Az Agfa nagyon széles termékportfóliójával és a kis szervezetek maximális rugalmasságával dolgozunk a magyar piacon. Termékkörünk különösen ígéretes: a nagy modalitásgyártókat leszámítva ma talán az Agfa rendelkezik a legszélesebb funkcionalitást felölelő eszköz portfólióval. A jól bevált és közkedvelt foszforlemezes kiolvasókon és Európa vezető PACS rendszerén, az IMPAX 6.5-ön túl rendelkezünk az analóg és digitális röntgenkészülékek teljes palettájával is. Mára már nálunk is elérhetővé vált az utóbbi évek sláger terméke a vezetékes és vezeték nélküli direkt digitális panel, amivel egyszerűen és gyorsan lehet digitalizálni az analóg berendezéseket. És végül, de nem utolsó sorban továbbra is kellő figyelmet szentelünk a jó öreg filmes technológiára is.

 

Mennyire zuhant össze a röntgenfilmek piaca?

 

A röntgenfilm piac ugyan a tíz évvel ezelőtti negyede, évente 8-10 százalékkal csökken, de még mindig létezik. Elsősorban kisebb intézmények, szakrendelők, városi kórházak vásárolnak filmet, de a budapesti önkormányzati tulajdonú kórházak fele is még mindig filmre dolgozik, sőt a mammográfiai területén országszerte még mindig elterjedtebb a filmes technológia. Mi ezeket az igényeket folyamatosan kiszolgáljuk, hiszen felhasználóink igénylik a röntgenfilmet, de azt várjuk, hogy hosszú távon ez a terület döntő mértékben digitalizálódik. A digitális eszközök ára ugyanis folyamatosan csökken, legyen szó direkt digitális kiolvasási technológiáról vagy PACS-rendszerekről.

 

Hogyan látják a változásokat?

 

Kíváncsian várom központosítás eredményeként létrejövő egészségügyi struktúrát. A Semmelweis-tervben megfogalmazódó stratégiai elképzelés hosszú távon követendő, ám nem látni, hogy mi lesz a változások valódi tartalma. Bízom benne, hogy az átalakulás eredményeként hatékonyabb intézményi struktúra jön létre. De az is része a hatékonyabb egészségügyi ellátás megvalósításának, hogy a képalkotó diagnosztikában is méltó szerephez jussanak a világszínvonalon hatékony megoldásokat szolgáltató cégek. Kevés a fejlesztési forrás a rendszerben, ezért a kórházak sokszor csak az ár szerint döntenek és a műszaki tartalom a szolgáltatás másodlagos. Ennek eredményeként sajnos egyre több a piacon bizonytalan eredetű, megfelelő szerviz háttérrel nem rendelkező termékeket, vagy egyszerűen inkomplett, csonka megoldásokat ajánló szállító. Ez a rövid távon olcsónak tűnő megoldás nagyon gyakran sokba kerül az intézményeknek és közvetve természetesen nekünk, állampolgároknak is. Arról nem is beszélve, hogy két digitális radiológiai felvétel között az eszközöktől függően óriási különbségek lehetnek, de erre az összehasonlításra a szakmának sajnos nem mindig van lehetősége.

 

Mennyire elérhető a magyar intézmények számára az Agfa PACS-technológia?

 

Sajnos még manapság is sokakban él az a képzet, hogy az AGFA drága. Az árak összehasonlításánál viszont nem lehet csak matematikai összehasonlítást végezni. Nálunk minden egyes ajánlatot gondos tervezés előz meg, hiszen nem ugyanakkora egy rendszer hardver igény egy kisebb szakrendelőben, ahol naponta néhány tucat vizsgálatot néznek meg, mint például a Semmelweis Egyetemen, ahol évente több százezer sok esetben nagy teljesítményű modalitásokból származó study-t kell menedzselnünk. Befolyásolja az árat a felhasználók száma illetve szakmai igénye is. Kiemelten kezeljük a hosszú távú archiválást, mint az adatbiztonság egyik legfontosabb eszközét, de sajnos ez az terület, amin a legtöbbször próbálnak spórolni az intézmények. Ha az összes ilyen tényezőt figyelembe vesszük a, akkor nyugodt szívvel ki merem jelenteni, hogy az IMPAX 6.5-ös akár a magyar versenytársakkal összehasonlítva is versenyképes árú termék. Mindamellett olyan komplex rendszer mely a szakrendelőktől az egyetemi szintig minden felhasználónak ugyanazt a magas színvonalat képes biztosítani

Tisztában vagyok azzal, hogy nem minden esetben van lehetősége a kórháznak az ideális megoldásra, de ezekben az esetekben is arra törekszünk, a lehető legjobb megoldást nyújtsunk ügyfeleinknek. Meggyőződésem, hogy a minőség hosszú távon sokkal kifizetődőbb.

 

Hogyan látja a magyar képalkotó diagnosztika jövőjét?

 

Bár az elmúlt években a radiológia területén nagyon komoly fejlesztések valósultak meg, a fejlődés nem állhat meg. Ennek irányát leginkább két tényező fogja befolyásolni. Az egyik a technológia fejlődés, mely egyértelműen a digitális technológia teljes térhódítását vetíti előre, a másik a radiológus szakma egyre súlyosabb humánerőforrás problémája. Ez utóbbira a digitális technológia mellett a teleradiológia jelenthet megoldást. Mindkét kihívásra fel van megoldásunk, hiszen rendelkezünk a szükséges eszközökkel és az IMPAX 6-os már ma is képes még a legegyszerűbb kivitelben is további beruházás nélkül teljes körű teleradiológiai szolgáltatást biztosítani. Ezzel szeretnénk hozzájárulni, hogy a meglévő infrastrukturális és emberi erőforrásokat az ellátórendszer hatékonyabban legyen képes felhasználni.

 

 

[radiologia.hu innentől más, KÓRHÁZ így folytatódik:]

 

Mit üzen széles kórházi és szakrendelői partneri körüknek?

 

Szeretnénk megköszönni azon partnereink türelmét, akik a szervezeti átalakulás kapcsán kitartottak mellettük, és bizalommal várták ki a változásokat. A további együttműködés egyértelműen a bizalmon alapul, a jövő évben is ez lesz a legfontosabb érték mindannyiunk számára.

 

Képaláírás:

Dr. Sarkadi Károly

 

[radiologia.hu utolsó két bekezdése]

 

Ezen a területen terveznünk közös programokat is.

 

Pontosan, elképzeléseink szerint jövőre a radiologia.hu-n oktatósorozatot indítunk az IMPAX 6.5-os széles körű funkcionalitásának bemutatására. Nagyon fontos számunkra, hogy felhasználóinkhoz hatékony kommunikációs csatornán keresztül jussunk el, és megoldásainkkal részletekbe menően megismerkedhessenek.

 

Mit üzen egyre bővülő radiológusi és radiográfusi partneri körüknek?

 

Szeretnénk megköszönni azon partnereink türelmét, akik a szervezeti átalakulás kapcsán kitartottak mellettük, és bizalommal várták ki a változásokat. A további együttműködés egyértelműen a bizalmon alapul, a jövő évben is ez lesz a legfontosabb érték mindannyiunk számára.